Látod, hogy vannak, így lenni akarsz.
A következő pillanatban már a csillagokkal kacagsz.
Ők csinálják, hát te is csinálni kezded, s felrajzoljátok az égboltot.
Az égbolt készen, hát játszunk valami mást.
"Pusztítsuk el a másét!" - hangzott el a szándék.
Csordába tömörülve világodra törnek,
sokáig nem érted: "Ennek ki örülhet"?
Mint alkotói vénád apadni lészen,
elkezded megértni mit néz a vétkes.
Egy leszel közülük, pusztítóknak ura,
Kezed után nem marad, csak halálnak pora.
Emberré lettál hát.
--------------------------------
Tudod minden úgy kezdődött, hogy úgy döntöttél, ha Te vagy. Az isteni erőtől izoláltad magad, úgy döntöttél látsz még másokat. Azt mondtad, hogy "Ők nem én vagyok, ők mások" - holott mindenki egy tőről fakad.
Úgy döntöttél, hogy ők bizony nem ugyan ott vannak, mint te, kicsit távolabb. Lett tér.
A térben felfedezted, hogy vannak anyagok. Bolygók ezek s csillagok. Mások kreálták ezeket, de felfedezted, hogy ezek bizony szépek. Létrehoztad a saját rendszeredet. Élőlények telepedte rendszeredbe, kiket elkápráztattál égi testeiddel, csodálatos formákkal, melyek egyediségét jelentették termékednek.
Hosszú ideig béke honolt rendszeredben, mígnem "Pusztítsuk el a másét" - s testvéreid világodra törtek. A veszteség hatására evmilliókat ültél együltő helyedben - feladtál minden reményt, hogy újra felépítsd a világodat. Dühösen álltál fel, s először az életben érezted azt, hogy "ha nekem nem lehet, másnak sem lehet!".
Bejártad hát az univerzumot, s amit érdemesnek találtál, azt porig romboltad.
Millió évek rombolása után lelked békére lelt, s beláttad, hogy nem tudsz józan ésszel bánni erőddel. A kezelhetetlen erőt tehát meg kell vonni önmagadtól.
Emberré lettél.
Megiszol három sört az este és ilyen baromságot írsz...
Most komolyan, ez mire volt jó?...
Köszi, puszi!
